Megjelentek a Focusrite 4. generációs hangkártyái

2023. október 9.

Home stúdiók és zenészek is hosszú évek óta használják ezeket a kis piros dobozokat felvételeikhez kompakt méretük és könnyű kezelhetőségük miatt. Nézzük meg, mit kínál a most megjelent 4. generáció!

A Focusrite bejelentette Scarlett audio interfészeinek 4. generációját, melyben a Solo, a 2i2 és a 4i4 USB interfészeinek új verzióit, valamint új Studio összeállításokat találunk. Az új modellek megkapták a cég zászlóshajójának számító RedNet sorozat konvertereit és számos olyan új jellemzővel büszkélkedhetnek, melyek a kezelést hihetetlenül megkönnyítik.

Scarlett Solo

Focusrite Scarlett Solo (4th Gen) hangkártya

A dalszerzőknek ideális megoldást nyújtó eszköz kivételesen alacsony zajszintű mikrofon előfokot kapott stúdió minőségű konverterekkel, ami hatalmas, 120 dB-es dinamikatartományt biztosít. A Scarlett Solo házát egy kicsit módosították, az XLR mikrofon bemenet ezúttal az interfész hátsó paneljén kapott helyet a két 6,3-es vonalkimenet társaságában, míg a Hi-Z hangszer/ vonalbemenet 6,3-as jack aljzatát az első panelen találjuk. Ugyan itt helyezték el a hangerőszabályzós fejhallgató kimenetet, a főkimenet és a csatornák szintszabályzóját, valamint a direkt monitorozás nyomógombját.

Focusrite Scarlett Solo (4th Gen) hangkártya

Az újratervezett Air funkcióval már két lehetőségünk is van a hangzás karakterének feljavítására, a teljesen analóg Presence mód és az új DSP alapú Harmonic Drive mód segítségével csúcskategóriás, felharmonikusokban gazdag énekhangzásokat érhetünk el. (A Solo modell esetében az Air funkció csak a mikrofon csatornán használható.)

Focusrite Scarlett Solo (4th Gen) hangkártya

Fontosabb adatok:

Felbontás és mintavételi frekvencia: 24-bit / 192kHz
Bemenetek: 1 jack, 1 XLR
Kimenetek: 2 jack
Táp: USB-C
Méret: 142 x 45 x 96 mm (szélesség x magasság x mélység)
Súly: 365 g
Tartozék: USB A-C kábel

Scarlett 2i2

Focusrite Scarlett 2i2 (4th Gen) hangkártya

Ha több bemenetre van szükségünk, eggyel feljebb léphetünk, a Scarlett 2i2 már két negyedik generációs, 69 dB analóg erősítést nyújtó mikrofon előerősítőt tartalmaz, melyek XLR bemeneteit a hátsó panelre költöztették, míg a két hangszer / vonalbemenet a front panelen kapott helyet. A Scarlett Solo-nál említett jellemzők itt is rendelkezésre állnak – direkt monitorozás, Air funkció – de a Scarlett 2i2 két további okos szolgáltatással könnyíti meg a felvétel készítését.

Focusrite Scarlett 2i2 (4th Gen) hangkártya

Ha benyomjuk az Auto gombot, és 10 másodpercet játszunk vagy énekelünk, a Scarlett automatikusan beállítja a bemenő jel optimális gain szintjét. A Clip Safe pedig játék közben segít, másodpercenként 96 000-szer ellenőrzi a jelszintet és automatikusan állítja a gaint, ha klippelés veszélye állna fent. A két 6,3-as kimenet itt is a hátsó panelen található és kapunk egy második USB portot opcionális tápegység csatlakoztatására.

Focusrite Scarlett 2i2 (4th Gen) hangkártya

Fontosabb adatok:

Felbontás és mintavételi frekvencia: 24-bit / 192kHz
Bemenetek: 2 jack, 2 XLR
Kimenetek: 2 jack
Táp: USB + USB-C
Méret: 180 x 45 x 99 mm (szélesség x magasság x mélység)
Súly: 586 g
Tartozék: USB A-C kábel

 

Scarlett 4i4

Focusrite Scarlett 4i4 (4th Gen) hangkártya

A 4i4 háza egy kicsit magasabb, vaskosabb, mint a többi modellé, mert a két XLR/TRS kombó bemenet itt az első panelre került. Ezek a bemenetek egyaránt alkalmasak mikrofon, vonalszintű- és hangszerjel fogadására. Az interfész jellemzői alapvetően megegyeznek a 2i2 modellével, azzal az eltéréssel, hogy itt négy kimenet áll rendelkezésünkre, a két hangszer / vonalbemenet a hátsó panelre került és itt kaptak helyet az 5 tűs MIDI I/O csatlakozók is. A 2i2 modellhez hasonlóan itt is két USB portot kapunk.

Mindhárom új modell Type‑C USB csatlakozón keresztül kaphat tápfeszültséget, csak a 4i4 modell esetében tartozék a tápegység. A 2i2 modellt számítógépünk USB 2 portjáról elláthatjuk tápfeszültséggel, de ha esetleg valamiért ez nem állna rendelkezésre, bármilyen telefontöltővel is használható.

A kezelőpanelek elrendezése első pillantásra csak minimálisan tér el a harmadik generációs modellekétől, de ha jobban körülnézünk, feltűnik, hogy a 2i2 és a 4i4 interfészeken nincs már csatornánkénti gombja a fantomtápnak, a bemenet típusnak és az Air funkciónak. Ehelyett mindegyik kezelőgombból csak egy van, melyek mind a mikrofon, mind a vonalbemenetre vonatkoznak, mellettük pedig megjelent három új gomb Select, Auto és Safe.

Focusrite Scarlett 4i4 (4th Gen) hangkártya

Mindez jól mutatja, mi a legnagyobb fejlesztés a negyedik generációs Scarlett esetében (nem ideszámítva a Solo modellt). Amíg az előző modelleknél konvencionális mikrofon előerősítők voltak, melyeket standard potméterekkel kezelhettünk, a 2i2 és a 4i4 esetében már digitálisan vezérelt előerősítőkről beszélhetünk. A bemenetek feletti Gain szabályzó, az Air, valamint más kezelőgombok nincsenek fixen egy bemenethez rendelve, hanem annak a bemenetnek a paramétereit állítják, melyet a Select gombbal kiválasztottunk. Ha a Select gombot pár másodpercig lenyomva tartjuk, összekapcsolja a két mikrofon / vonal bemenetet. hogy együtt lehessen állítani őket. Ez nyilvánvaló előnyt jelent, ha sztereó jelforrást akarunk rögzíteni. 

A Focusrite-nál már védjegynek számító piros fémház ezúttal újra feldolgozott alumíniumból készült, és az eszközök csomagolása is biológiailag lebomló anyagból van. Az interfészek gyártási minőségéről továbbra is csak dicsérőleg lehet nyilatkozni, a prémiumkategóriás alkatrészek – pl. Neutrik csatlakozók – használata azt jelzi, hogy ezeket az eszközöket hosszú használatra tervezték.

Focusrite Scarlett 4i4 (4th Gen) hangkártya

Fontosabb adatok:

Felbontás és mintavételi frekvencia: 24-bit / 192kHz
Bemenetek: 2 XLR/jack combo, 2 jack
Kimenetek: 4 jack
Táp: USB + USB-C
Méret: 180 x 59 x 129 mm (szélesség x magasság x mélység)
Súly: 814 g
Tartozék: USB A-C kábel

Scarlett Studio szettek

Focusrite Scarlett Solo Studio (4th Gen) szett

Az interfészek ellett a Focusrite két stúdió szettet is kínál, melyekben minden alapvető eszközt megtalálunk, ami egy stúdióminőségű felvételhez szükséges. A Scarlett Solo Studio és a Scarlett 2i2 Studio szett egy Solo vagy 2i2 interfészt, valamint egy CM25 MkIII stúdió kondenzátor mikrofont és egy zárt SH-450 fejhallgatót tartalmaz.

Focusrite Scarlett 2i2 Studio (4th Gen) szett

Szoftverek

Az Easy Start program segít az interfész gyors beállításában, megkapjuk az Ableton Live Lite szoftvert és egy háromhónapos ingyenes előfizetést a Pro Tools Artist-ra. A Focusrite Hitmaker Expansion szoftvercsomag része több, különböző Softube, Native Instruments és Antares plugin és egy kéthónapos Landr Studio előfizetés is. A PC-n és Mac-en is használható Focusrite Control 2 szoftver pedig megkönnyíti az interfészek beállítását és kezelését. Az interfészekhez folyamatos gyártói támogatás és három év garancia jár.

További hangkártya/interfészért kattints ide, további Focusrite hangkártya/interfészért kattints ide

Hozzászólások

Kiemelt ajánlataink

TörlésKijelöltek összehasonlítása