Vészkiárusítás, felkészülés a közeljövőre

2020. március 16.

Bizonytalan hangulatban írjuk ezeket a sorokat, mert próbálunk egyrészről optimisták lenni, ugyanakkor folyamatosan figyelni, és felkészülni arra, hogy a most következő időszak talán mélyebb nyomot hagy bennünk, mint jelen pillanatban szeretnénk hinni. 5-pontos intézkedési tervet vázoltunk fel arra, hogy milyen nemzetileg elfogadott konszenzusra hogyan reagálunk. Azaz van tervünk arra, hogy hogyan próbálunk túlélni, ha a nem létfontosságú boltokat országosan bezáratják, vagy arra, ha már a futárcégek sem működnek.

UPDATE: a héten már csak 15:00 óráig vagyunk nyitva hétköznaponként, szinte kiszámíthatatlan, hogy mikor hogyan változik ez meg. Az internetes árufeladásban egyelőre nincs semmilyen fennakadás, és ezeket a feladatokat még 18:00-ig továbbra is végezzük. 

Az már most látszik, hogy a magyar gazdaságot nagyon meg fogja terhelni a következő időszak. A saját példánkat ismerve: egy átlagos két hét alatt kb. 20 millió Forint értékben jár le fizetendő számlánk, amelyet ki tudunk egyenlíteni két hét alatti forgalomból, ha tudunk működni. Ha nem tudunk értékesíteni, akkor viszont már két hét is számlafizetési, és munkabér-fizetési csúszásokat okozhat, ez utóbbit minden körülmények között szeretnénk elkerülni.

Így kérni is szeretnénk és felajánlani is. Kérni azt kérjük, hogy támogassátok a haza vállalkozásokat, akik itthon adóznak, akik munkavállalókat fizetnek, akiknek a létezése vagy nem létezése közvetlenül hatással van rátok/ránk. Ha mostanában vennél hangszert, hangtechnikát, stúdiós cuccokat, akkor nagyon örülünk, ha minket választasz, de most az kell mondjuk, hogy csak az a fontos, hogy magyar boltot válassz! Magánemberként mi is a helyi boltokat, termelőket részesítettük eddig is előnyben, mostantól még inkább fogunk figyelni.

Felajánlani is szeretnénk: mivel számolnunk kell azzal, hogy lesz bevételkiesés, így a munkatársaink bérét szeretnénk előre megtermelni, ezért azt találtuk ki, hogy a Radnóti utcai boltunkban bontott/kiállított, 50.000 Ft-nál drágább termékek árából 10% kedvezmény adunk, személyes vásárlás esetén. Főleg elektromos, akusztikus és basszusgitárok, gitárerősítők, digitális zongorák érintettek ebben az akcióban. A kiárusítás visszavonásig, a készlet erejéig és/vagy a helyzet stabilizálódásáig tart.

Előre is köszönjük a türelmedet, a megértésedet. Azért előre, mert egyelőre még fogadunk személyesen vásárlókat, működünk úgy, mint eddig, de elképzelhető, hogy ezen vagy szigorítanunk, vagy megszüntetnünk kell. Legyetek jók, egészségesek, tartsátok be a hiteles (pl. Magyar Orvosi Kamara) ajánlásait, és zenéljetek sokat!

Mezzoforte Radnóti

Mezzoforte Radnóti 2

Hozzászólások

Kiemelt ajánlataink

TörlésKijelöltek összehasonlítása