Taylor American Dream AD17e Blacktop – az „amerikai álom” gitár

2021. február 19.

Bob Taylor két társával 1974-ben vásárolta meg a San Diego-ban található American Dream gitárgyárat, ahol aztán nekikezdett saját gitárjainak gyártásához. Ekkor kezdődött a Taylor márka felemelkedése, és ennek az időszaknak állít emléket nevében a legújabb széria, az American Dream. Ez az akusztikus gitár sorozat kizárólag USA-ban gyártott hangszereket sorakoztat fel, melyek igazi prémium hangszerek, kategóriájukhoz képest a legmegfizethetőbb áron. Gyakorlatilag úgy is fogalmazhatnánk, hogy a széria koncepciója a „legolcsóbb áron a legmagasabb polcról” elvet követi.

Bob Taylor saját bevallása szerint e széria indításának az ötletét többek között a 2020-as vírushelyzet ihlette.  Ebben a zenészeknek különösen nehéz időszakban, a lélekemelő alkotásnak különösen fontos szerepe kell, hogy legyen, ezért szerette volna egy szélesebb vásárlói körnek is elérhetőbbé tenni az igazi, amerikai gyártmányú hangszereit.

Jelen tesztünk konkrét alanya a Taylor American Dream AD17e Blacktop névre hallgató gitár, mely árát tekintve így is bőven fél millió forint fölött van.

Összerakás, anyaghasználat

Taylor American Dream AD17e Blacktop elektro-akusztikus gitár

Az AD17e Blacktop esetében – mint a széria többi tagjánál is – az anyaghasználat során felső kategóriájú faanyagok kerültek a terítékre. A fedlap, mint a Taylor gitárok többségénél, itt is tömör lucfenyőből készült. Többek között ez a faanyag felelős a gitár dinamikai sokszínűségéért. A hátlap, és a káva ovangkol fából készült, mely tulajdonságait tekintve a rózsafa nyugat-afrikai rokonának tekinthető. A különbség a telítettebb középtartományban, illetve a gazdagabb magasakban mutatkozik meg.  A nyak mahagóniból, a fogólap, és a húrláb pedig eukaliptuszból készült. A faanyagok a maguk gyönyörű mintázatukban tündökölnek az egész gitáron, kivéve a fedlapot, amely egy elegáns matt, fekete finish-t kapott. A kávák csatlakozási vonalánál az élek szépen le vannak kerekítve, ami nagyon kényelmes játékérzetet ad, nem vágja sem az ember combját, sem a karját, a gitár észrevétlenül simul az ölünkbe.

Az American Dream AD17e Blacktop a Taylor saját fejlesztésű Grand Pacific testformát kapta. Ez alapvetően egy dreadnought-szerű konstrukció, mely a nyaki résznél kevésbé szögletes, inkább hasonlít egy orchestra (OM) formára. A Taylor másik innovációja is jelen van a gitártestben, nevezetesen a fedlap merevítés a tradicionális „X” alakzat helyett, „V” elrendezésű. Ezt a merevítő alakzatot Andy Powers, a Taylor cég egyik vezető gitárépítő mestere fejlesztette, ugyanis a már közel 100 éve megszokott X merevítéssel mindig elégedetlen volt, mivel a hangkitartás (sustain), és a hangerő esetében kompromisszumos megoldást kínál. A V-merevítéssel a top középső mezője kellően merev egy jobb, hosszabb sustain érdekében, viszont a szélső részeket hagyja rezegni, ezáltal nagyobb hangerő érhető el.

Játszhatóság szempontjából a nyak maga az álom. Számomra az egyik legkényelmesebb akusztikus-gitárnyak-élmény volt, mellyel valaha találkoztam. Mintha a kezemre öntötték volna. A hangolókulcsok rettentően masszívak, nagyon jól tartják a hangolást, továbbá szép, folytonos átmenetet biztosítanak a precíz kezelhetőség érdekében.

Hang

Hangját tekintve igazi etalon akusztikus gitárhang. Küzdelem, erőlködés nélkül, instant módon az első akkord, amit megfog rajta az ember: már énekel. Ha egy szót használhatnék csupán a hangjának jellemzésére, akkor azt írnám: kristálytiszta. Teljesen sallangmentes a hangkép. Egy ilyen kaliberű hangszernél nyilván elvárható, hogy ne legyen se „bödön”, se doboz hangja, nem is ezeket értem a fenti jellemzés alatt, hanem azt, hogy stúdió kész módon illeszkedik a zenébe. A húrok mindenféle zavaró felharmonikusok nélkül dolgoznak, a mély tartományok nem ködösek, a legkevésbé sem mosottak, hanem pregnánsak, nagyon konkrétak, és mindemellett rendesen megszólalnak, hozzák a kellő melegséget. Talán elsőre egymásnak ellentmondásos jellemzőknek tűnhetnek a „meleg-kerek”, illetve a „pregnáns-konkrét” mélyek. Nem csoda, hiszen alapesetben a legtöbb hangszernél nem kapjuk meg ezeket a jellemzőket egy „csomagban”, de itt, a Taylor AD17e Blacktop esetében igen.

Összességében elmondható a hangszer hangjáról, hogy a kivételesen konkrét és jól artikulált. Egy vastag akkordot megpengetve az egyes húrok külön-külön olyan jól értelmezhetők, ami ritkaság számba megy. Ezt a külön értelmezhetőséget ebben az esetben, a legjobb értelemben a frekvencia spektrum lefedettségére értem. Minden egyes húrnak megvan a maga helye a hangképben, ezáltal egy nagyon tiszta, homogén, kiegyenlített összképet kapunk. Ezek a kiváló hangi adottságok köszönhetők a testformának, a faanyaganyag kombinációknak, és a precíz, tudatos megépítésnek. A Taylor cég maga is azt írja erről a hangszeréről, hogy „a cél a hang fundamentumára való fókuszálás, mindenféle felesleges felharmonikus nélkül”. Aki kézbe veszi ezt a gitárt, az azonnal tapasztalhatja ennek az utóbbi mondatnak az igazságtartalmát.

Taylor American Dream AD17e Blacktop elektro-akusztikus gitár

Az AD17e Blacktop hangszedővel, illetve elektronikával is rendelkezik, melyek összefoglaló néven a Taylor Expression System 2 névre hallgatnak. Ennek a rendszernek a keretében újra lett gondolva a piezo hangszedő használata. Alapesetben a húrláb alatti piezo hangszedők hangja meglehetősen vékony, szintetikus, továbbá eléggé kevés köze van a hangszer valódi, akusztikus hangjához. Az Expression System 2 esetében ez szerencsére nem így van. A hangszedő továbbra is piezo-s elven működik, de három különböző szenzor van elhelyezve a húrlábtól távolabbi helyen, emiatt a hangszedő által „befogott” hang jóval melegebb, és realisztikusabb egy hagyományos piezo rendszerhez képest, és ami a lényeg, hogy valóban közel áll a gitár akusztikus hangjához, ami kulcsfontosságú ebben a kérdésben. Erősítőre kötve kísérleteztem azzal, hogy fel- és letekertem a hangerőt játék közben és megdöbbenve tapasztaltam, hogy a valós akusztikus hang jellemzői tényleg átmennek ezen az új rendszeren, és kierősítve is abszolút megmarad a gitár karaktere. Óriási dolog, hogy nem egy általános piezo hangot kapunk, hanem instant módon, belsőmikrofon nélkül is átmegy a hangszer testhangja. Az új Expression System 2 ezáltal lehetővé teszi a gitár testén történő perkusszív játék átvitelét is.

A rendszer része természetesen egy kiváló előfok is, melyhez három potméter tartozik magas, illetve mély tartományokra vonatkozó hangszínezési lehetőséggel, továbbá egy hangerő állítási lehetőséggel. Ezek a potméterek a szokásos helyen találhatóak, a jobbkezes játékos felőli káván, de semmi felírat, semmi keret nem tartozik hozzá, csak a három kis potméterfedő gombocska. Ez esztétikai szempontból nagyon letisztult képet eredményez, továbbá abszolút minimálisra szorítja vissza a káva felületének „lyukakkal való gyengítését”, ezáltal akusztikai szempontból is előnyös. Az elektronika része még egy fázisfordító kapcsoló az esetleges mélygerjedések kiküszöbölése végett. Ezt a kapcsolót azonban csak a hanglyukon keresztül, eléggé nehézkesen tudjuk elérni. Bár ez sem akkora tragédia, hiszen optimális esetben, egy adott színpadi beállás alkalmával maximum egyszer kell hozzányúlnunk.

Összefoglalás, ajánlás

Taylor American Dream AD17e Blacktop elektro-akusztikus gitár

A Taylor American Dream AD17e Blacktop egy igazán professzionális hangszer. Igényes kidolgozottsága, kiváló hangi adottságai egy egészen magas kategóriáról adnak bizonyságot. Emellett nagyon kényelmes, játszhatósága is kivételesen jó. A Taylor sajátfejlesztésű elektronikájának köszönhetően pedig a színpadokon, illetve akár stúdióban is azonnal használható, gyönyörű akusztikus gitárhangot kapunk. Kristálytiszta, kiegyenlített hangja, és kiváló dinamikai tulajdonságai a legkülönbözőbb zenei stílusokra, illetve játékmódokra teszi alkalmassá.

A bevezetőben említettük, hogy egy megfizethetőbb árú gitárról lesz szó, de valljuk be az ára még így is eléggé borsos. Azonban, ha a korábbi USA-ban gyártott Taylor modellekhez viszonyítjuk, akkor bizony ez a relatíve magas ár is eléggé jónak mondható, pláne ha figyelembe vesszük, hogy ez egy életre szóló hangszer, egy végállomás. Számomra nagyon inspiráló volt rajta a játék, bevallom a tesztelés végén nehezemre is esett letenni.

Technikai adatok:

Szín: Fekete
Felületi finish: matt
Test típus: Grand Pacific
Merevítés: V alakú
Fedlap: Lucfenyő
Hátlap: Ovangkol
Kávák: Ovangkol
Nyak: Mahagóni
Menzúra: 648 mm
Érintők száma: 20
Felső nyereg szélessége: 44,5 mm
Fogólap: Eukaliptusz
Húrláb: Eukaliptusz
Elektronika: Taylor Expression System 2
Kezelőgombok: Volume, Bass, Treble
Hardver: Nikkel
Gyártás helye: USA

További Taylor American Dream szériás gitárokhoz kattints ide, vagy a folyamatosan bővülő, teljes Taylor akusztikus gitár kínálatunkhoz ide.

Hozzászólások

Kiemelt ajánlataink

TörlésKijelöltek összehasonlítása